Tuesday, March 10, 2020

Fontos!

FONTOS! 
Szeretném minden megrendelőmnek a türelmét kérni. 
Sajnos 2019 második felében a műhely zárva volt betegség miatt. 
A közel 5 hónapot a kórházban töltött idő, 
a műtét majd a lábadozás tette ki. 
Ebben az időben az életbenmaradásomra és nem a megrendelésekre koncentráltam.
 Év elején beindult a munka és próbálom magam utolérni, 
olyan megrendelésekkel amiket meg kell terveznem először, 
majd az szépen meg is kel csinálnom, úgy,
 hogy a megrendelő elégedett legyen vele. 
Sajnos ez nagyon sok időt vesz igénybe. 
Tudom, hogy itt a tavasz és mindenki, úgy ahogy én is
tűkön ül, hogy motorozhasson. Ezzel szintén nem tudok 
foglalkozni, mert a munkabeosztásomat és azt hogy 
mennyire bonyolult a feladat és hogy haladok nem a 
tavaszi napsütés határozza meg. 
Mindig 4-5 hónap volt az előjegyzésem 
és ezt húzta át a kórházba vonulás. Sajnos igen lesz olyan, 
hogy pár megrendeléssel nagyon későn fogok kész lenni, 
sőt lehet hogy már bőven a nyárba fogok fordulni vele, 
de ez ellen nem tudok tenni. Ha emiatt azt mondjátok, 
hogy Norbert megbízhatatlan (volt rá példa) mert a megbeszélt 
időt nem tartja akkor azt tényleg sajnálom. 
Ha vissza mondjátok a megrendeléseket mert itt a szezon és 
motorozni kell inkább azt is nagyon sajnálom. 
Egyik ellen sem tehetek, csak sajnálkozom. 
Folyamatosan dolgozom, művészi munkát végzek és mindenkit
biztosíthatok, hogy lélegzetelállító dolgot fog kapni a végén. 
Rajtatok áll, hogy kivárjátok vagy sem. 
Köszönöm szépen mindenkinek a megértését és a betegségem
 alatt tanusított kitartását a Noggdesign felé.


No comments: